miért biopunk

Először is azért mert jól hangzik, nem? De. Egyébként pedig a biotechnológia, punk, cyberpunk fogalmakból összegyúrva, ilyen néven létezik egy aránylag kevesek által ismert mozgalom, filozófia és sci-fi műfaj is.

A mozgalom és filozófia középpontjában egyrészt a sufniban genetikai konstrukciókat összerakó, kísérletező műkedvelő áll, mivel bizonyos szintig nem túl nagy kíhívás a DNS/RNS, baktériumok, vírusok, növények átszabása akár házi módszerekkel sem, az információ nagyrésze szabadon elérhető publikus adatbázisokban, open access folyóiratokban, vegyszert lehet rendelni, a minták és érdekességek szó szerint a földön hevernek (de akár az is elég lehet, hogy a kémcsőbe köpünk egy nagyot), maximum a komolyabb műszerek ára szab határt a kísérletező kedvnek. Két fórum a biopunk.org,  és a DIYbio.

A laborban (konyhában) pancsolás mellett azonban sokkal fontosabb aspektusa a dolognak a mindenki által szabadon elérhető, exponenciális mértékben növekvő kísérleti eredmények, szekvenciaadatok halmaza. Ezeknek az elemzéséhez még műszer és vegyszer sem kell, csak néhány, általában szabadon letölthető programcsomag (ezekről majd bővebben a jövőben), egy erősebb asztali gép, és minimális statisztikai/programozói tudás. Lehet turkálni, ki milyen érdekes mintákat talál a genomszekvenciákban, microarray adatokban, szerkezeti kémiai adatbázisokban és egyéb helyeken.

A művészet/sci-fi vonalon a we-make-money-not-art blog által bemutatott művek, installációk között fordul elő például a biopunk kategóriába besorolható, de a magyar KiBu projektjei között is akad olyan, amire ez ráhúzható. Írók közül a hivatkozási alap Paul Di Filippo Ribofunk-ja, vagy a Holy Fire Bruce Sterling-től, a filmek közül meg rögtön beugorhat a GATTACA, és a 3 év alatt elöregedő androidjaival akár még a Blade Runner is lehet ‘bio’.

Néha kissé felületes, mellébeszél, és rossz irányba gondolkodik, de mégis érdemes elolvasni Galántai Zoltán: A biopunktól a sciencepunkig című írását is a témában.

Tags: , ,

2 Responses to “miért biopunk

  1. prochloron Says:
    July 27th, 2009 at 22:58

    Mihelyt visszatértem az elvonóról, végig fogom nyálazni ezeket!

  2. black007 Says:
    July 28th, 2009 at 11:01

    Olvastam egy igen pocsék könyvet, a Kobra-ügy címmel, abban is volt egy sufni-genetikus.
    http://www.kirakat.hu/Europa_Konyvkiado_A_kobra_ugy-t458-26128

biopunk

A biopunk egy biotech, bioinf csináld-magad szubkultúra némi evolúcióelmélettel, memetikával, szkepticizmussal, futurizmussal és hacker kultúrával körítve.

kategóriák