Egy másik anekdota szerint pedig egy laboráns azt akarta, hogy a főnöke örüljön, ezért mindíg olyan eredményeket “állított elő” amilyet a kísérlet vezető szeretett volna. A történet akkora hatással volt a témavezetőmre, hogy csak a poszter írásakor tudtam meg pontosan, mire is ment ki az a sok kísérlet, amit gépként csináltam.

+ nem új standard-ot akarok felállítani, csak egyszer megnézni, hogy mi is a helyzet a sokat hangoztatott megismételhetőséggel, és objektivitással.

Ugyanis ez eléggé siralmas tud lenni saját tapasztalatok alapján és az egyenletes torzításra elég sokszor rárakódik még a hanyagságból, oda nem figyelésből, hasonlókból adódó hiba, bár lehet csak én látom ilyen siralmasan a helyzetet, de néha végignézve a dolgokat a kísérleti elrendezés megszülésétől a cikk megírásáig, hát inkább kiugranék az ablakon.

A másik probléma pl. a terepen gyűjtött minták kezelése. Mondjuk egy vízmintánál elvileg csak a vizespalack mérete szab határt, de pl. ha szennyezettséget mérsz állatokban, akkor egy mintagyűjtés után lesz X darab “egered”, mondjuk, szervenként Y (de baromi kevés) g mintával, ez ritkán addig sem tart ki, ameddig a mért adatokat meg nem kapod.

Egy jól belőtt metodologia után ideális esetben (hibáktól eltekintve) a “torzítás” egyenletes.

(Nem véletlen az élelmiszeriparban sem a HACCP – nem kell az egész folyamatot végigellenőrizni/adatot gyűjteni, a rendszer egésze mégis kontrollálva van.)